Sziasztok!

Ez most nem utazásról fog szólni, hanem az Anyatejes táplálásról. Remélem nem bánjátok.

Mikor terhes lesz egy nő szerintem mindenki úgy tervezi, hogy szoptatni fogja gyermekét ameddig csak tudja. Ez sajnos nem mindenkinek adatik meg. Viszont rengetegen vagyunk, akik szerencsés helyzetben vannak és még akár leadni is tudnak anyatejet, hogy olyan babáknak segítsenek akik nem juthatnak hozzá. De van olyan is akinek tejtestvére van. Akkor most mesélek egy kicsit az én/mi helyzetünkről egy picit.

Szóval megszületett Krisztián és nagyon reméltem, hogy mihamarabb beindul a tejem és nem kell majd tápszerezni. 2. nap be is indult szerencsére. Ment minden a normális kerékvágásban. A kórházban kellett egy kis segítség bimbóvédővel mert az egyik mellbimbómat nem tudta rendesen bekapni ezért kellett. Viszont minden más rendesen ment. Nem kellett tápszer mert rengeteg volt. Sokat tudtam lefagyasztani is. Lehet, hogy még adtahattam volna is le, de első babásként nem voltam benne biztos, hogy akkor Krisznek elég lesz e. De ha a második gyerkőcnél is ennyire szerencsés leszek akkor tuti, hogy le fogom adni. A fagyasztottak arra voltak jók, ha kicsit ki szerettem volna mozdulni akkor Marcinak csak ki kellett venni és oda adni neki amíg én nem voltam itthon. Szóval azért jól jött. Fél éves koráig csak ez volt a tápláléka. Aztán szépen fokozatosan kezdtük elhagyni a napközbeni szopizást. Már csak az alváshoz kellett neki. Ami a mai napig megvan. Most lesz Krisz 2 éves a hónap végén és büszke vagyok mert még most is szoptatom. Igaz csak a délutáni alváshoz és az estihez kell meg mikor éjszaka felébred, de akkor is jó. Nem beteg csak nagyon ritkán, én nem tehernek élem meg, rengeteg a tejem még most is. Ha valami miatt csúszik akkor annyira feszülnek, hogy már fáj. Szóval szerencsésnek mondhatom magam.

Sok anyukát látok, aki inkább lefeji és cumisüvegből adja. Ha el akar menni az ember valahova és viszi a babáját akkor a legtöbben ezt a módszert választják sajnos. Az a baj, hogy még nincs sok olyan hely kialakítva, ahova az anyukák elvonulhatnának. Sokak undorítónak tartják ezt a helyzetet pedig ez a világ legtermészetesebb dolga. Sok ember számára nem elfogadott dolog, hogy esetleg egy kávézóban vagy étteremben szoptassanak nyilvánosan. Pedig ha az ember letakarja magát akkor nem is nagyon látják, hogy mi történik de igazság szerint csak egy kis szobát kéne egy székkel vagy egy fotellal kialakítani és már meg is lenne oldva ez a kérdés.

Szóval arra bíztatok mindenkit, hogy csak próbáljátok meg Anyatejjel tápláni gyermeketek ne legyetek szégyenlősök ez a világ legtermészetesebb dolga és a legnagyobb kapcsolat a babátokkal.

Csak hajrá.

Sziasztok!

Nagyon úgy fest a dolog, hogy nem leszek az a minden nap blogolós anyuka. Az az igazság, hogy nem nagyon voltam a helyzet magaslatán. Egyszer már elkezdtem írni ezt a bejegyzést de nem tetszett. Kedves barátnőmtől kaptam az infót, hogy az előzőben voltak hibák így most itt próbálok kicsit jobban figyelni. � Első sorban az utazásainkról tervezek írni de néha lehet ki fogok térni a mindennapjainkra is mivel azok is elég mozgalmasok. Akkor kezdjünk bele a második bejegyzésben. �

Szóval ott tartottam, hogy elmentünk Kapolcsra. Innentől kezdve minden hétvégén mentünk. Próbáltunk beosztani minden hétvégénket, hogy minden nagyszülő ugyan annyi időt tölthessen Krisztiánnal. De valljuk be őszintén ez nem mindig sikerül. Főleg úgy, hogy az én oldalamról a nagyszülők még dolgoznak. Ezért inkább szervezünk olyan kirándulásokat ahol együtt tudunk lenni. Ilyen a következő utunk is.

Januárban elmentünk Ausztriába. Marci szülei is és az én szüleim is meg persze  nagyon kedves barátainkat  is elhívtuk. Tehát jó sokan mentünk. Ez volt aztán az igazi hosszú út Krisznek. Aggódtam, hogy hogy fogja bírni mint fog hozzá szólni. Annyi cuccot pakoltam be, hogy alig fért be a kocsi csomagtartójába. Még jó, hogy kombi autónk van. Elpakoltam sok hasznos dolgot de sok totálisan feleslegeset is. Őszintén első babásként nagy útra ki nem pakol be egy csomó totál felesleges dolgot?!

Eljött a nagy nap. Elindultunk. Direkt úgy időzítettük az indulást, hogy Krisz alvó ideje legyen. Akkoriban nem volt egy nagy alvó. Kb fél órákat bírt aludni napközben. Gondoltam inkább akkor gyakrabban állunk meg de egyszer ezen is túl kell lenni. Aztán ha nem lesz jó az út akkor pedig még várni kell vele hisz akkor még csak 4 hónapos volt. Viszont rácáfolt az aggodalmamra. Több mint két órát aludt. Annyira büszkék voltunk rá, hogy ezt az akadály is könnyen vette. Akkor arra gondoltunk mindenhova mehetünk vele. Útközben természetesen megálltunk át pelenkáztam. Elindultunk erre fél óra múlva állhatunk meg megint pelenkázni. Ez is simán bele fért mivel nagyot aludt és jól haladtunk.

Oda értünk jó nagy hó volt és még ráadásul szépen esett is. Az egész hetünkre ez volt a jellemző sok hó, hóesés, és jó sok napsütés is. Férjem és Apósom síeltek mi meg jó nagyokat sétáltunk babakocsival a nagy hóban Krisz pedig nagyokat durmolt. Volt, hogy 4 órát aludt egyhuzamban. Tetszett neki a hó. Felvonózni is elvittük. Mielőtt kivittük megkérdeztük a doktor néninket is és a védőnéninket is, hogy vihetjük e felvonón azt mondták természetesen csak ha úgy látjuk itassuk és akkor nem dugul be a füle. Elvittük a babakocsit bár én inkább vittem volna fel hurciban. Beraktuk a kocsiba és úgy toltuk be a kabinba. Krisz üvöltött. Nagyszülők azt gondolták azért mert fázik. Erről szó sem volt. Elég rendesen be volt bugyolálva. Inkább az zavarta, hogy csak felfele látott és nem látta mi zajlik körülötte. Már akkor egy nagyon érdeklődő kisgyerek volt, mint ahogy most is az. Kivettük a kocsiból és semmi baja nem volt nagyon élvezte. Fent sütött a nap jó idő volt. Beültünk a hüttébe enni mert mindenki megéhezett még Krisz is. � Ekkor még „csak” anyatejet fogyasztott. Valahogy meg kellet oldjam. Minden kabátot elém pakoltak az asztalra és simán megetettem. Úgy voltam vele hüttében vagyunk ha mindenki más ehet ő miért ne?!

Semmi gondunk nem volt az egész út alatt. Itt eldőlt ugyan úgy tudunk Kriszel is menni mint mielőtt ő megszületett. Attól, hogy valaki szülővé válik nem feltételen kell mindent feladnia. Igaz megváltozik az életünk de nem teljesen(Bár ezeket már lehet írtam) Imádom az anyaságot és imádok Kriszel minden pillanatot. Viszont így, hogy tudom ő is élvezi az utazásokat semmi pénzért nem fosztanám meg magunkat ezektől az élményektől. Lehet sőt biztos, hogy ő ezekre egyáltalán nem fog emlékezni de nekünk ez Közös élmény Családi élmény marad. Hiszen min már 3-an alkotunk egy családot és ez a legfontosabb. Férjem nagyon sokat dolgozik és nem tud annyi időt tölteni vele hétköznaponként sem amennyit Ő szeretne. Ezért is jók ezek az utazások. Tudom ilyenkor, hogy itthon is vannak szép helyek. Azokat majd akkor mutatjuk meg mikor emlékszik. Meg meghagyjuk az iskolának, hogy majd vigye itthon különböző helyekre. Külföldre sulival úgy sem fog eljutni. �

Azt hiszem mára befejezem. Bármi kérdésetek észrevételetek van szívesen fogadom.

Ide most csak egy képet tudok rakni számítógép váltás miatt elnézést :)

Sziasztok!

Sokat gondolkoztam, hogy elindítsam e ezt a blogot vagy sem. Vagy esetleg volg legyen de aztán a blog mellett döntöttem. Rengeteg gondolat kavarog a fejemben nap mint nap az anyasággal kapcsolatban. Ez szerintem természetes hisz a nap 24 órája a Kisfiamról szól számomra. Csak az a kérdés, hogy jól csinálom e amit csinálok. Ahogy Krisztián viselkedi egyre jobban azt bizonyíja, hogy igen. Biztos nagyon sok hozzám hasonló anyuka van ezzel így. Ezért indítottam el hátha tudok egy kicsit segíteni.

Aki ismer minket az tudja szerintem miért ez lett a neve a blogomnak, hogy Utazóanyu. Férjemmel mi rengeteget utazunk. Mindig mondják, hogy mi soha nem vagyunk itthon. Ami persze nem igaz de tény, hogy sokat megyünk. Mikor még Krisztián nem volt az életünk része azt mondták ha majd meglesz akkor úgy sem fogunk ennyit menni és majd lelassít minket egy picit. Hát nem így lett. :D

Mikor terhes lettem nem nagyon mentünk külföldre. Kicsit tartottunk attól, hogy mi lesz ha külföldön jön valami probléma amit esetleg az ottani orvosnak nem tudunk majd angolul rendesen elmagyarázni. Ezért inkább abban az évben itthon kirándulgattunk. Ekkor kicsit elgondolkoztunk, hogy lehet tényleg ennyire megváltoztatja az életünket és tényleg nem fogunk utazgatni. Igaz akkor már a csöppség lesz a fontos és nem az, hogy menjünk.

Augusztus 30.-án megszületett Krisztián a boldogságunk határtalan volt. Próbáltam nem paramami lenni ami őszintén néha nehéz volt. Első gyereknél nem igaz, hogy megismered a sírását. Nem tudod miért sír csak találgatni tudsz. De ebbe is bele lehet rázódni. Gondoltuk ha nem is fogunk sokat utazni de legalább nagyokat sétálni igen. Vettünk egy szép babakocsit. Eleinte felesleges volt. Krisztián utált benne lenni. Ekkor kezdtem el bele ásni magam a hordozás rejtelmeibe. Ha tudtam volna, hogy ennyire jó akkor előbb veszünk kendőt mint babakocsit. :D Szóval a babakocsis sétálás egyáltalán nem ment viszont a hordozókendővel akár 2-3 órát is tudtunk szabad levegőn lenni mert annyira jól aludt.

Eljött az első nagyobb utunk az első idegen helyen alvás. Egyáltalán nem tartottam tőle. 8 hetes volt Krisztián mikor Marcinak Kapolcson állattenyésztési nap volt. Kedves barátaink felajánlották, hogy náluk aludhatunk. Az autóban semmi probléma nem volt végig aludta a Budapest-Kapolcs utat. :) Aztán eljött az este. Idegen hely idegen illat, idegen emberek számára .Szerintem nem nagyon értette a helyzetet. Sehogy nem akart elaludni.Akkor azt gondoltuk, hogy ez nem fog menni és haza megyünk.  Volt egy kis rutin az életünkben. Fürdés, evés, alvás. Gondoltuk ha megfürdetjük akkor minden simán fog menni. Nem így volt. 2 órát szórakoztunk mire elaludt de végül sikerült. Annyira büszke voltam rá és magunkra is. Sikerült innentől kezdve nem volt probléma sehol. Másnap eljött a kiállítás napja. Azt gondoltam nem leszünk kint egész nap mert hideg lesz és Krisznek is egy idő után elege lesz belőle. Úgy alakult, hogy kisütött a nap nagyon jó idő volt és kb 4 órát aludt rajtam az álomporos kendőben rajtam. Szerintem ha a babakocsit viszem nem így lett volna. Aznap a Nagypapákénál volt az éjszaka. Aggódtunk, hogy megint nem fog elsőre elaludni de csodák csodájára sikerült elsőre.

Szóval mindenkit arra bíztatok, hogy menjenek. Olyan családok akik előtte utaztak ne változtassanak. Természetesen nagy változás mindenki életében egy kisbaba de nem kell mindenben változtatnunk. Az első 6 hetet mi is megvártuk a barátok látogatásával és a nagyobb menetekkel. De ha újra kezdeném akkor sem csinálnám másképp. Szóval anyukák ne féljetek menni a gyerekekkel. Alkalmazkodnak inden körülményhez. 

Első képen a Kapolcsi napokon vagyunk láthatók.

A második képen pedig az álomporos hurci. Általában így volt feltettem magamra és már aludt is. :)