Sziasztok!

Nagyon úgy fest a dolog, hogy nem leszek az a minden nap blogolós anyuka. Az az igazság, hogy nem nagyon voltam a helyzet magaslatán. Egyszer már elkezdtem írni ezt a bejegyzést de nem tetszett. Kedves barátnőmtől kaptam az infót, hogy az előzőben voltak hibák így most itt próbálok kicsit jobban figyelni. � Első sorban az utazásainkról tervezek írni de néha lehet ki fogok térni a mindennapjainkra is mivel azok is elég mozgalmasok. Akkor kezdjünk bele a második bejegyzésben. �

Szóval ott tartottam, hogy elmentünk Kapolcsra. Innentől kezdve minden hétvégén mentünk. Próbáltunk beosztani minden hétvégénket, hogy minden nagyszülő ugyan annyi időt tölthessen Krisztiánnal. De valljuk be őszintén ez nem mindig sikerül. Főleg úgy, hogy az én oldalamról a nagyszülők még dolgoznak. Ezért inkább szervezünk olyan kirándulásokat ahol együtt tudunk lenni. Ilyen a következő utunk is.

Januárban elmentünk Ausztriába. Marci szülei is és az én szüleim is meg persze  nagyon kedves barátainkat  is elhívtuk. Tehát jó sokan mentünk. Ez volt aztán az igazi hosszú út Krisznek. Aggódtam, hogy hogy fogja bírni mint fog hozzá szólni. Annyi cuccot pakoltam be, hogy alig fért be a kocsi csomagtartójába. Még jó, hogy kombi autónk van. Elpakoltam sok hasznos dolgot de sok totálisan feleslegeset is. Őszintén első babásként nagy útra ki nem pakol be egy csomó totál felesleges dolgot?!

Eljött a nagy nap. Elindultunk. Direkt úgy időzítettük az indulást, hogy Krisz alvó ideje legyen. Akkoriban nem volt egy nagy alvó. Kb fél órákat bírt aludni napközben. Gondoltam inkább akkor gyakrabban állunk meg de egyszer ezen is túl kell lenni. Aztán ha nem lesz jó az út akkor pedig még várni kell vele hisz akkor még csak 4 hónapos volt. Viszont rácáfolt az aggodalmamra. Több mint két órát aludt. Annyira büszkék voltunk rá, hogy ezt az akadály is könnyen vette. Akkor arra gondoltunk mindenhova mehetünk vele. Útközben természetesen megálltunk át pelenkáztam. Elindultunk erre fél óra múlva állhatunk meg megint pelenkázni. Ez is simán bele fért mivel nagyot aludt és jól haladtunk.

Oda értünk jó nagy hó volt és még ráadásul szépen esett is. Az egész hetünkre ez volt a jellemző sok hó, hóesés, és jó sok napsütés is. Férjem és Apósom síeltek mi meg jó nagyokat sétáltunk babakocsival a nagy hóban Krisz pedig nagyokat durmolt. Volt, hogy 4 órát aludt egyhuzamban. Tetszett neki a hó. Felvonózni is elvittük. Mielőtt kivittük megkérdeztük a doktor néninket is és a védőnéninket is, hogy vihetjük e felvonón azt mondták természetesen csak ha úgy látjuk itassuk és akkor nem dugul be a füle. Elvittük a babakocsit bár én inkább vittem volna fel hurciban. Beraktuk a kocsiba és úgy toltuk be a kabinba. Krisz üvöltött. Nagyszülők azt gondolták azért mert fázik. Erről szó sem volt. Elég rendesen be volt bugyolálva. Inkább az zavarta, hogy csak felfele látott és nem látta mi zajlik körülötte. Már akkor egy nagyon érdeklődő kisgyerek volt, mint ahogy most is az. Kivettük a kocsiból és semmi baja nem volt nagyon élvezte. Fent sütött a nap jó idő volt. Beültünk a hüttébe enni mert mindenki megéhezett még Krisz is. � Ekkor még „csak” anyatejet fogyasztott. Valahogy meg kellet oldjam. Minden kabátot elém pakoltak az asztalra és simán megetettem. Úgy voltam vele hüttében vagyunk ha mindenki más ehet ő miért ne?!

Semmi gondunk nem volt az egész út alatt. Itt eldőlt ugyan úgy tudunk Kriszel is menni mint mielőtt ő megszületett. Attól, hogy valaki szülővé válik nem feltételen kell mindent feladnia. Igaz megváltozik az életünk de nem teljesen(Bár ezeket már lehet írtam) Imádom az anyaságot és imádok Kriszel minden pillanatot. Viszont így, hogy tudom ő is élvezi az utazásokat semmi pénzért nem fosztanám meg magunkat ezektől az élményektől. Lehet sőt biztos, hogy ő ezekre egyáltalán nem fog emlékezni de nekünk ez Közös élmény Családi élmény marad. Hiszen min már 3-an alkotunk egy családot és ez a legfontosabb. Férjem nagyon sokat dolgozik és nem tud annyi időt tölteni vele hétköznaponként sem amennyit Ő szeretne. Ezért is jók ezek az utazások. Tudom ilyenkor, hogy itthon is vannak szép helyek. Azokat majd akkor mutatjuk meg mikor emlékszik. Meg meghagyjuk az iskolának, hogy majd vigye itthon különböző helyekre. Külföldre sulival úgy sem fog eljutni. �

Azt hiszem mára befejezem. Bármi kérdésetek észrevételetek van szívesen fogadom.

Ide most csak egy képet tudok rakni számítógép váltás miatt elnézést :)